Filmezés, mozizás, shiro bukósisak

Azt gondolom, mindegy, hogy milyen időszak van, a mozizás mindig is igazán jó buli marad.

Az élmények

Ha nyár van, akkor a pihenésről szól. Igyekszik a munka mellett mindenki élményeket adni a gyermekének, és feltölteni az elkövetkezendő időszakra, és a nehézségekre felkészíteni.

Persze ilyenkor sokkal több mindent megenged az ember, mint amúgy tenné az iskolai időszakban. Persze igyekszünk a család minden tagjának egyformán élményeket szerezni, de néha ez nem könnyű, főleg, ha különböző nemű, és korú gyerekei vannak. Mert ugye más érdekel egy fiút, és egy lányt. Szerencsére elég toleráló család vagyunk, és általában sikerül dűlőre jutnunk.binoculars-100590_640

A családunk közös nagy szenvedélye, a túrázás. Ezt kivételesen mindenki szereti, és ebben soha nincsen vita. Persze 40 fokban annyira nem szoktunk hegyet mászni, de ha az idő olyan, akkor igen.

A sztorik

Egyik alkalommal talán, ha jól emlékszem, éppen őszi szünet volt, úgy döntöttünk, hogy elmegyünk egy kisebb 10 kilométeres túrára, közben vagy egy várrom is azt is megnézzük. Szerencsére, az ötlet mindenkinek tetszett.

Ha csak egy napos túrára megyünk pár ropogtatni való van csak nálunk, ilyenkor meg szoktunk állni valahol, és ott eszünk. Vagy egy kis büfében, vagy egy út menti lakókocsis ételárusnál, vagy ami éppen útba esik. Odafelé éppen láttunk egy hamburgerest, és a gyerekek teljesen oda voltak, hogy ott együnk visszafelé, mert ők hamburgerezni akarnak. Nekünk mindegy volt, miért ne tettünk volna a kedvükre.

Ám ami akkor várt minket, igen csak meglepő volt. Elfáradva, de tele élménnyel, és plusz 100 fényképpel tértünk vissza a kocsihoz.

Persze ők mást nem is mondtak, mint menjünk hamburgerezni, menjünk hamburgerezni. Győztem őket csitítani, hogy nyugi, megyünk, és hogy ott eszünk. Mikor bekanyarodtunk, vagy 30 motoros volt a hamburgeresnél, minden féle motor állt ott. Persze Zsolti a fiam újingott, alig várta, hogy kiszállhasson. Persze én tovább mentem volna, ebből kisebb háborgás alakult ki a hátsó ülésen, ezért jobbnak láttam engedni. Még az sem érdekelte őket, hogy ez a sok ember előttünk van, és ha várni kell, akkor még egy óra múlva sem fogunk enni.

A motor próbák

A kocsit leparkolva a motorok mellett mentünk a hamburgereshez. Zsolt szeme csillogott, azt sem tudta melyiket nézze meg, és melyik tetszik jobban. Az egyiknél épp ott volt a gazdája, és a gyerekek mint afféle kíváncsi lények, rögtön kérdezgették, ez micsoda, ez mire való, kipróbálhatom. A motoros igen csak jól tűrte a kérdéseket, jót mosolygott rajtuk, és még a különleges bukósisakját is megengedte, hogy felpróbálja Zsolti. Számos képet készítettünk közösen is, a gyerekek a motoron ültek. A fiam egyik kedvenc fotója amikor a motoron ül egyedül, és az egyedi shiro bukósisak van a fején. Mint egy igazi motoros.

Rossz időben is kell valami program

Persze akkor is kell valamit kitalálni, ha rossz idő van, esik az eső, vagy a hó. Emlékszem, tavaly karácsonykor vetítettek a moziban egy új filmet. A gyerekek oda voltak érte, hogy mennyire meg szeretnék nézni. Mivel ekkor a párom is itthon volt karácsony révén, úgy döntöttünk, az lesz a meglepetés nekik, hogy közösen moziba megyünk. Nagy élmény volt mindenkinek, hiszen ezt is együtt élhettük meg.

Ezek a ritka élmények miatt szeretem a családi kirándulásokat, vagy bármi közös programot. Remélem még sokáig el tudunk menni ezekre a nyaralásokra, és a gyerekek is velünk tartanak.