Hogyan változtass meg egy filmklubot egy nyomott mintás pólóval?

Tudjátok, hogy nagyon szeretem a filmeket. Nézni. Elemezni. Beszélgetni róluk. Írni róluk. Ezért jött létre ez a blog is.

Van egy barátom, aki szintén filmőrült (több ilyen barátom is van, igazából…) és aki jobban szeret beszélni a filmekről, mint írni róluk, ezért életre hívott egy filmklubot. Egy alkalom úgy néz ki, hogy a meghívottaknak előre elküldi, melyik filmet fogjuk nézni, majd a klubra este 7kor gyűlünk össze, fél 8-kor indul a film, amikor pedig vége, és felkapcsoltuk a villanyokat, a filmklub vezetője mond néhány szót a filmről, annak hátteréről, érdekességekről, aztán mindenki megoszthatja, neki tetszett/nem tetszett és miért a film. Mivel alapvetően komolyan vesszük a klubot, a film alatt nincs rágcsálás, a popcornt meghagyjuk a mozinak.

A múlt héten klub alkalmat tartottunk, csütörtök este 7-kor volt találkozó. Az elefántember c. egyébként kifejezetten nyomasztó művészfilm volt soron. Én kicsit korábban érkeztem a helyszínre, ami egyébként nem szokásom, ezért meglehetősen büszke is voltam magamra. Amikor beléptem a klubterembe, még csak 2-en voltak ott, az egyikőjük, Marci óriási Avengers fan. Ez úgy derült ki, hogy rajtam egy „Shield” feliratú póló volt, amelyet a lolmarkt.hu–ról rendeltem. Marci nem hagyhatta szó nélkül a pólómat, nagyon tetszett neki, majd mikor kiderült, honnan szereztem, rögtön előkapta az okostelefonját, és elkezdett szörfözni a lolmarkt.hu weboldalán. Hamar az is kiderült, hogy Bori, aki a klubot szervezi, és aki már ott volt, pólónyomtatással foglalkozik, úgyhogy ő is rögtön kíváncsi lett a konkurenciára. Megvitattuk, hogy milyen technikával készült a nyomás a pólómra, egyáltalán milyen anyagból van, mi a különbség a férfi és női minták és fazonok között, mennyi idő alatt készítenek el egy rendelést… Szerintem minden létező aspektusát átbeszéltük a pólónyomtatásnak. Vagy inkább átbeszélték, én nagyjából csak annyival tudtam kapcsolódni a beszélgetésbe, hogy egy nyomott mintás pólót viseltem…

Kb. félórával később beestek a többiek, akiket vártunk, viszont a shield-es póló által ihletett állapotban, és a hét addigi fáradalmaiból adódó kimerültség miatt, változtattunk a terven és egy könnyedebb filmet, a legújabb Pókembert néztük meg. Utólag kifejezetten örülök, hogy egy kevésbé leterhelő filmet is nézhettünk meg. Ezen az alkalmon a rágcsálás is megengedett volt, és a filmet követő beszélgetés is sokkal kötetlenebb volt. A pólónyomás később is feljött témaként, ami egyébként szerencse volt, mert az egyik lány épp egyedi nyomott pólót akart rendelni a barátjának. Egy másik klubtag azért volt személyesen érintett, mert ő otthon gyerekkorában kísérletezett a szitázással, készített is pár pólót, nagyon szerette, de aztán valamiért abbahagyta.

Az est végén úgy döntöttünk, klubpólót készítünk! Bori segítségével a folyamat egészét a klubtagok fogják tudni megvalósítani. Nagyon izgalmas ez a projekt, és biztos vagyok benne, hogy közelebb fogja hozni egymáshoz a csapat tagjait. Van, aki a mintát rajzolja meg, van, aki a méreteket szedi össze mindenkitől, van, aki a nyomtatás technikát és a hozzá illő anyagot választja ki, van, aki pedig a pólók színék véglegesíti. Lehet, hogy kihagyok a folyamatból ezer dolgot, a lényeg, hogy mindeni munkája benne lesz a közös pólónkban. Nem biztos viszont, hogy minden alkalmon az egyen pólóban fogunk megjelenni, elvégre kell a változatosság, és a pólók, amelyek feliratuknál fogva új társalgási témát vetnek fel a csoportban.