Minden így kezdődött…
Biztosan ti is sokat lógtok a haverokkal a moziban – ez alól én sem vagyok kivétel, nálam talán csak annyi hibádzik, hogy az összes spanom fiú, így egyedüli lányként a bandában elsőre mindig furcsán néznek ránk, ha megjelenünk valahol. De nem ez az egyetlen furcsaság körülöttünk, vagyis leginkább bennem: engem ugyanis egyáltalán nem zavar a fiú társaság, sőt, egynek érzem magam közülük. Szeretem a fiús cuccokat, a bő farmert kinyúlt pólóval, a rapper szemüveget, deszkás cipőt – meg deszkázni is szeretek. Meg focizni, kosarazni, együtt hülyülni – és brutális, szteroidszagú, izomtól dagadó, izzadságtól fröcsögő főszereplőkkel idióta amerikai filmeket nézni a hebehurgya haverjaimmal a legrandomabb mozikban, ahol éppen eszünkbe jut.
Így volt a múltkor is, amikor egy világmegváltó gondolattól vezérelve beültünk egy Zs kategóriás amerikai motoros-üldözős filmet megnézni. A filmről mindent elmond, hogy a sztorira már nem emlékszem, a srácok a felén bealudtak, konfliktus nulla, izgalom semmi, engem valamiért mégis ébren tartott. Néztem a poros amerikai országúton száguldozó hősöket, elképzeltem, ahogy a hajukba kap a forró kaliforniai szél, hevesebben vettem a levegőt, és hirtelen mérhetetlen szabadságot éreztem, azt gondoltam, bármire képes lennék abban a percben.
Az amerikai álom
Nagyon belém égett ez az érzés. Két hét is eltelt, hogy a filmet megnéztük (azóta sem hozza szóba senki), és én még mindig a motoros jelenet hatása alatt vagyok. Istenem, ha egyszer átélhetném ezt a szabadságot: a lóerők dübörgését a lábam alatt, a járgány megszelídülését a kezeim alatt, a robbanásszerű energiát az induláskor, az erőt, ahogyan szinte kilő alólam a jószág, én mégis képes vagyok kordában tartani a mozdulatait, és együtt repülünk tovább a végtelen országúton…
Pedig, ha valakinek, nekem aztán erre tényleg nincs szükségem. Van saját autóm, jogsim, a srácokat is mindenhova én fuvarozom – jól megy a járgány, ez is repeszt az országúton, még ha kicsit pöfög is, de amit ki lehetett belőle hozni, azt kihoztuk. Nem panaszkodhatom. És mégis, nem ugyanaz az érzés. Kezdetben csak fantáziálgattam róla, de egyre erőteljesebben kezdett érni bennem az elhatározás: nekem szükségem van egy ilyen járgányra, nekem KELL az a motor, én MOTOROZNI AKAROK.
Álom vs valóság
Elkezdtem hát utána járni, hogyan tudnám az álmaimat a valóság talajára átültetni, és hát, meg kell, hogy mondjam, először kissé csalódottan álltam fel a számítógép mellől. Be kellett látnom ugyanis, hogy meglévő jogosítvány és vezetői gyakorlat ide vagy oda, a két keréken száguldó amerikai álomból nem két perc alatt lesz megszelídíthető csodajárgány, és hogy a saját (és a haverok) biztonsága érdekében jobb, ha nem egyből a legvadabb lóerővel rúgok ki a hámból. Pedig hányszor eszembe jutott azóta, milyen érzés lehet egy ekkora jószágon ülni! Ha lehunyom a szemem, időnként motoros versenyekre képzelem magam, búg alattam a motor, én pedig halált megvető bátorsággal, az ellenfeleimről tudomást sem véve nézek előre, a végtelen országútra, és alig várom, hogy elinduljak…
De vissza a realitás talajára. Ahhoz, hogy ebből a látomásból bármi is megvalósulhasson, mindenekelőtt szükségem van egy motoros jogosítványra. Az interneten kezdtem el keresgélni a témában, jó pár ajánlást átböngésztem, mire ráakadtam egy klassznak tűnő, minden hasznos tanáccsal ellátó oldalra, amely tényleg minden infót tartalmaz, amit egy hozzám hasonló motor-szűznek tudnia kell a témában. Több oldalt is megnéztem, de meg kell hagyni, a motorjogositvany.com olyan praktikusan, lényegre törően foglalja össze a legfontosabb tudnivalókat, hogy képletesen értve meg is emeltem a kalapom az oldal szerzője előtt. Többek között ez az oldal világított rá arra is, hogy nem érdemes rögtön add-ide-nekem-az-oroszlánt-is hozzáállással ajtóstul rontani a házba, még ha alig bírom türtőztetni magam, hogy mihamarabb felpattanhassak álmaim motorjára, és meg se álljak – mondjuk Kaliforniáig! Erre azonban még várnom kell egy kicsit, addig is sokkal kifizetődőbb fokozatosan, lépésről lépésre haladni a tanulásban – hogy aztán elérhető közelségbe kerüljön a hőn áhított Harley Davidson is.
125 ccm motor jogosítvány B kategóriával
A motorjogositvany.com oldal kezdésnek a kisebb, maximum 125 köbcentis (ccm) ajánlja, és jobban belegondolva, talán nem is olyan ördögtől való az elképzelés, elvégre, ezzel már túrázgatni is elmerészkedhet az ember. Igaz, 120-szal még nem száguldhatnék vele az országúton, de a 100-at már elbírja, szóval akár még a hajam is loboghat a szélben, ha azt vesszük. És mivel már van vezetésben szerzett tapasztalatom, nem is olyan ördögtől való a 125 ccm motor jogosítvány B kategóriával, ráadásul a jogsi meglétének előnyét a tanfolyamon is élvezhetem: nekem például kevesebb órát kell majd vennem, hogy 125 ccm-s motort vezethessek, így a tanfolyam költségein is jelentősen spórolhatok, ami azért lássuk be, sokat számít (így mondhatni, össze is spóroltam egy bőrszerkónyira valót, yessss!).
Jól hangzik nem? Ezen túl már csak orvosi alkalmassági papírt kell majd beszereznem, ami körülbelül 5 perc látogatási időt tesz majd ki a háziorvosnál, az életkori feltételt pedig azt hiszem, már megütöm (na jó, tényleg elmúltam már tizenhat – bár tudom, hogy nem néztétek volna ki belőlem!). Egy valamit azért nekem is észben kell tartanom: azért, mert vezettem már életemben, még nem jelenti azt, hogy egy rövidített tanfolyamon megszerzett tudással egyből képes leszek elboldogulni egy motorral az úton – még ha 125 köbcentis is az a járgány. Így hiába rendelkezem már B kategóriás jogosítvánnyal, mivel még sosem ültem motoron korábban (jó, fejben már igen, de maradjunk a realitás talaján), a rutinpályán és a forgalomban eltöltött néhány órát igencsak megfontolandó vezetéstechnikai tréninggel is megspékelni, hogy amikor már valós időben, egyedül száguldok az úton, ne szedjen szét az ideg, hogy biztosan mindent jól csinálok-e, vagy nem sodródok-e el a következő pillanatban.
Ezért, ha ti is élvezni akarjátok a 125 ccm motor jogosítványotokat meglévő B kategóriás jogsival, tényleg melegen ajánlom, hogy nevezzetek be velem a kiegészítő vezetéstechnikai tréningre. Ráadásul, ha elég nagy rutint szerzünk, sokkal könnyebben válthatunk majd A kategóriás jogsira is, onnantól pedig már tényleg nem csak álom a forró országutakon való önfeledt száguldás.
Kitekintés
Heten állunk a rajtvonalnál. Heten, mint a gonoszok. A sisakon beszűrődő fényt megtöri a szél által felkavart meleg, kaliforniai por. Egész testemmel, minden izmommal érzem az alattam robogó, indulásra kész motort – szinte eggyé vált a saját fizikai valómmal. Most már bármelyik pillanatban eldördülhet a startpisztoly, és akkor felbőgnek a motorok, és nincs, aki megálljt parancsoljon nekünk, motorral vágunk neki a végtelennek…