A filmek világa gyerekkorom óta szerves része az életemnek. Szerintem akkoriban még talán mélyebb hatással is voltak rám, mint mostanában. Sokszor hiányzik az embernek az az elhivatottság, amivel annak idején képesek voltunk megnézni ugyanazt a filmet több tucatszor. Mivel manapság az az érzése az embernek, hogy ha ezt tenné, akkor lemaradna a sok száz más új dologról, ami éppen kijön.
Utóbbit azonban muszáj szabályozni, különben teljesen felemészt majd minket a fogyasztás. Nekem mindig az a szabályom, hogy ha már azt érzem egy film kapcsán, hogy muszáj megnéznem, akkor teljesen felesleges belekezdeni. Ez ugyanis egy művészeti forma és nem egy lista a teendőinkről, amin ki kell pipálni a dolgokat. Ezzel a módszerrel pedig sokkal inkább meg szokott maradni az, amit láttam.
Az életben mellesleg sok olyan dolog van, ami mellett csak elfut az ember. Nekem is többször volt már olyan kósza gondolatom, hogy milyen jó lenne egy saját cég megalapítása. Nem voltam tisztában azonban azzal, hogy a mi a kft alapítás feltétele manapság Magyarországon. Az egyik barátom azonban azt mondta nekem, hogy ha bármi ilyen kérdésem van, akkor nézzek fel a Gross Office oldalára. Neki is nagyon sokat segítettek, mikor először megpróbált kiigazodni a cégalapítás jogi labirintusán.
Ez nagyon reménytelin hangzott, úgyhogy rögtön meg is néztem, hogy mégis mi teszi olyan különlegessége ezt a Gross Office helyet. Már alapból azon meg voltam lepődve, hogy mennyire máshogy néz ki az oldaluk, mint amit megszoktam az ilyen cégektől, mivel ahelyett, hogy azt éreztem volna, hogy minden lépésben le akarnak húzni valamivel, azt éreztem, hogy tényleg fontos nekik az, hogy megfelelően tájékoztatva legyek.
Ebből a célból pedig elérhető egy csomó olyan dokumentum, ami segíteni fog a kiigazodásban. Ha bármilyen kérdésünk van, akkor elég csak kiválasztanunk a felső menüből a hozzá tartozó kiírást. Ezt követően pedig megismerhetjük, hogy mi a kft alapítás feltétele manapság. Ráadásul olyan nyelvezettel, ami egy laikus számára is teljes mértékben érthető.
Megtudtam, hogy a kft alapítás egyik feltétele a székhely. Ez persze nem volt teljes újdonság, a Gross Office azonban egy új megvilágításba helyezte számomra ezt az elsőre olyan elhanyagolhatónak tűnő lépést. Egy székhely kapcsán ugyanis rengeteg felelősségünk lesz. Tehát, vezetnünk kell folyamatosan a szükséges papírmunkát, különben komoly büntetésekben lehet részünk egy véletlenszerű ellenőrzés során.
Ha pedig a Gross Office székhelyszolgáltatását választjuk, akkor többé nem kell majd emiatt aggódnunk, mivel náluk a székhellyel járni fog egy asszisztens is, aki elvégzi helyettünk ezt a munkát. Mikor az ember frissen alapított egy céget, nem hiszem, hogy a legfőbb prioritásai közé tartozik az, hogy folyamatosan a székhelye papírjaira kelljen figyelnie. Így azonban ezt a terhet leveszik a vállunkról. Ráadásul nem is akármilyen helyen találhatók ezek a székhelyek. Mind a fővárosi kereskedelem központjaiban helyezkednek el, vagy éppen Újlengyelben, ahol különböző adókedvezményekben lehet részünk.
Nekem nem kellett több ahhoz, hogy a Gross Office mellett tegyem le a voksomat. Felkerestem őket az oldalon található telefonszámon és megbeszéltünk minden egyéb dolgot, ami még érdekelt. Teljes mértékben meggyőződtem arról, hogy minden kft alapítás feltétele megvan, ezt követően pedig rövidesen meg is volt a szerződés. Nagyon hálás vagyok a Gross Office segítségének és azóta is nagyon elégedett vagyok a szolgáltatásukkal.