Online marketing szövegírás: profi, hatásos és keresőoptimalizált – ezt kínálja ügyfeleinek a Keresőben Első csapata. Napjainkban egyre nagyobb szerepe van az internetnek, az online jelenlétnek. És így egyre fontosabbá válik az is, hogy hogy vagyunk jelen a cégünkkel a világhálón. Folyamatosan frissülő tartalmak, hatásos szövegek, közösségi média jelenlét. Felsorolni is nehéz, hogy mi mindenre kell figyelnünk ahhoz, hogy eljussunk az érdeklődőkhöz, akikből aztán vásárlóink lesznek.
Szerencsére mindezt nem egy személyben kell megoldania egy cégnek, vagy cégvezetőnek, van segítség.
Ezt kínálja a Keresőben első csapata.
Online marketing szövegírás: profi, hatásos és keresőoptimalizált – ha erre van szükségünk, akkor is érdemes ide fordulni. Segítséget tudnak ugyanis nyújtani akkor, ha valamilyen szövegre van szükségünk. Hogy melyek lehetnek ezek? Például a weboldalaink szövegezését is a cégre bízhatjuk, ráadásul itt több szempontot is figyelembe kell venni.
Ha mi magunk írunk egy szöveget a saját meggyőződéseink alapján, akkor sem biztos, hogy sikerrel járunk. Ugyanis hiába a jó szöveg, hiába fogalmaztuk meg pontosan és jól azt, amit közölni szeretnénk a vásárlóinkkal, vannak egyéb szempontok is, amikre figyelni kell. Például arra, hogy a Google is értékesnek találja a mi tartalmunkat. Ebben pedig már olyan szakemberre van szükség, aki tisztában van a Google működési elveivel, tudja, hogy mi az a keresőoptimalizálás.
Mert voltaképpen ez az online marketing szövegírás egyik alappillére. Sokan sokféle szöveget közölnek a cégükről. Gondoljunk csak a hirdetésekre, reklámokra és arra a szakmai tartalomra, ami megalapozza a hitelességünket. El kell egymástól különíteni a kreatív szövegírást és a tartalommarketinget. Az előbbinek az a célja, hogy vásárlásra ösztönözze az embereket, míg a tartalommarketing informál és szakmai hitelességet biztosít.
Persze mindezt megtanulni nem egyszerű folyamat, ezért sem várható el mindenkitől, hogy tudja a különbséget és a szövegírás szabályait. Ahhoz, hogy online jelenlétünk biztos lábakon álljon, jó, ha tudjuk, hogy kire számíthatunk.
Online marketing szövegírás: profi, hatásos és keresőoptimalizált kérdésben pedig egyértelműen a Keresőben Első a válasz a kérdésre. Ha ebből a szempontból is jók vagyunk a világhálón, akkor több látogatóra számíthatunk a weboldalunkon, hamarabb ránk találnak a vásárlóink, akár a közösségi médiában, akár a Google keresési lista alapján. Hogy miért ennyire fontos a Google találati lista? Mert a legtöbben még mindig itt tájékozódnak és az első, maximum az első két oldal az, amit átnéznek az emberek, mielőtt vásárolnának. A Google találati listáján így az, hogy hányadik helyen, oldalon vagyunk, igencsak meghatározó lehet cégünk egész forgalmának szempontjából.
Minél előrébb helyezkedünk el ezen a listán, annál több bevételre számíthatunk.
Online marketing szövegírás: profi, hatásos és keresőoptimalizált – hogy mi is ez az egész, és hogy alapvetően mit kell tudnunk? Biztosan sokan találkoztak már a SEO fogalmával, ami voltaképp a keresőoptimalizált szövegeket jelenti. Ezzel a Google-t lehet úgymond befolyásolni. Azonban az sem mindegy, hogy ezek a keresőoptimalizált szövegek milyen minőséget képviselnek. Fontos, hogy minden szöveg könnyen olvasható és hatásos tartalommal bírjon, ezt tartja a Keresőben Első is az egyik legfontosabbnak a keresőoptimalizált szövegek írásakor. Érdemes úgy megírni ezeket a szövegeket, hogy a Google számára is értékesek legyenek, de ugyanígy a felhasználók, olvasók számára is. Épp ezért a Keresőben Első összeszedett pár tanácsot, amit megfogadva tisztában lehetünk azzal, hogy miért is fontos a SEO és hogy miért fontos, hogy ezt profi szakemberekre bízzuk?
Ehhez azonban érdemes azzal is tisztában lenni, hogy milyen kulcsszavakra keresnek rá a vásárlóink. Így a Keresőben Első csapata kulcsszóelemzést-kutatást is végez, amiből megtudhatjuk, hogy akik olyan termékeket keresnek, melyeket nálunk is meg tudnak vásárolni, általában milyen keresőszavakat használnak. Ha ez megvan, akkor fontos, hogy a cikkek címében legen benne a kulcsszó.
Ez a Google számára azért fontos, mert a keresőrobotok így tudják majd, hogy miről is szólnak ezek a cikkek. Az olvasók számára pedig szintén ezért fontos, mert ők a cím alapján döntik el, hogy tovább olvasnak-e egy-egy bejegyzést vagy sem.
Az is fontos, hogy több alcímünk is legyen és hogy használjunk kulcsszavakat ezekben az alcímekben. Az ilyen találatokat is értékesnek tekinti a Google, a felhasználók, olvasók pedig szintén tovább olvassák az olyan cikkeket, melyek nem megterhelők számukra. Egy jól tagolt, több bekezdéssel és alcímmel rendelkező szöveg sokkal olvasmányosabb, mint egy tömör, zsúfolt szöveg.
Persze a kulcsszavakkal is vigyázni kell, ha túl sokszor használjuk, akkor a robotok is felismerik ezt, és máris nem tekintik annyira értékesnek a szövegünket, a felhasználók pedig egész egyszerűen nehezebben olvassák majd el, hisz egy erőltetetten szóismétlő szöveg nehezebben olvasható. Ha pedig leírást is készítünk a cikkünkről, az a Google-nak és az olvasóknak is nagy segítség.
Online marketing szövegírás: profi, hatásos és keresőoptimalizált – nagyon sok tényezőt kell figyelembe venni, ha internetre írunk bármilyen típusú szöveget. Ahhoz pedig, hogy hatékonyak legyenek a szövegeink, érdemes szakember segítségét igénybe venni. Ezt kínálja a Keresőben Első csapata is.
Az interneten számos esetben lehet szükségünk szövegekre, így weboldalhoz, hírlevélhez, hirdetéshez és egyéb kiadványokhoz is. A tartalommarketing során pedig szintén nagyon figyelmesnek kell lenni. Figyelni arra, hogy hasznos és érdekes tartalmat nyújtsunk az ügyfeleinknek, vásárlóinknak. Hogy ez a tartalom rendszeresen frissüljön és hogy lehetőleg szakmai tartalmat is nyújtsunk, így hitelesebbé téve magunkat.
A Keresőben Első pedig ez kínálja, így ha ilyen dologra van szükség, mindenképp érdemes őket felkeresni.
Az interneten ma már számos dolog megtalálható, itt vásárolunk, itt szórakozunk, sőt, még filmeket is itt nézünk. Egyre több az online tartalomszolgáltató, a piaci igényekhez pedig igazodni kell. A filmek világában is folyamatosan bővül a tartalom és annyi új cím jelenik meg minden hónapban, hogy ha az ember nem követi a trendeket, nem nézi meg a legjobb újdonságokat, úgy érezheti, hogy valamiről lemaradt.
A világ folyamatosan gyorsul és ebben igen nagy szerepe van a világhálónak, az online létnek. Hogy ez jó dolog-e vagy sem, arról persze megoszlanak a vélemények. Mindenesetre a filmezés életünk része, és olykor a széles kínálatban igen nehéz eligazodni. Egyre kevesebb a mozilátogató és egyre inkább elkényelmesednek az emberek. Otthon tévéznek, filmeznek, kényelemben, persze ehhez az is hozzájárul, hogy az egyre dráguló világban ez még mindig az egyik legolcsóbb szórakozási forma.
A filmek világában szinte minden héten új alkotások tucatjaival találkozunk, azt lehet mondani, hogy aki akar, az bizony talál magának való filmet. Sőt, sokszor a széles kínálat az, ami elbizonytalanítja az embert. Hogy mit is válasszunk, arra nem kell magunknak megtalálni a választ. Segítségünkre lehetnek például különböző csoportok, közösségek, melyekben az emberek előszeretettel írják le véleményüket, kritikájukat egy-egy alkotásról.