Egyik hobbi a másikat szüli

A filmek miatt kezdtem el motorozni. Egyszer csak rákattantam a motoros filmekre, és egyre inkább menőnek kezdtem érezni a dolgot. Először mondjuk csak az öltözködésük tetszett meg a motorosoknak. De nem csak a bőrszerkók, hanem a sportosabb viseletek is. De aztán rájöttem, hogy úgyse viselhetek ilyet, ha nem motorozok. És ekkor elkezdtem komolyabban is gondolkodni a témán. Persze másfél évbe telt, amíg sikerült kigyűjtenem egy motorra elegendő összeget. És még ezután jött a motoros ruházat is. Mivel úgy akartam kinézni, mint a kedvenc filmjeim főszereplői, de nem voltam gazdag, ezért a következő technikát alkalmaztam. Eldöntöttem, hogy minőségi motoros szerkót vásárolok, ami sokáig tart. Így elég lesz mindenből egyet vennem, és majd esetleg később még többet.

Motoros kesztyű keresgélés közben találtam rá a Sixgear magyar márkára. Mivel ez volt az egyetlen helyi márka, és mivel nagyon megtetszettek a cuccaik, eldöntöttem, hogy tőlük fogok vásárolni. A visszajelzések alapján nagyon tartós és megbízható ruhákat gyártanak. Ráadásul az is tetszett bennük, hogy nem csak, hogy olyan vagányak a cuccaik, mint amiket a filmekben láttam, de azoknál még sokkal különlegesebbek is, hiszen helyi tervezésűek és gyártásúak, nem valami világmárka milliószor legyártott, egyforma termékeiről van szó. A márka megálmodói szerint azért hozták létre a Sixgeart, mert motoros ruházatot árusító cégként nagyon sokszor szembesültek kérdésekkel, amelyek olyan ruhákra irányultak, amelyeket nem lehetett találni a piacon. Ők pedig kihasználták ezt a piaci rést.

Szóval őket választottam és így lettem a legmenőbb motoros cuccokban járó motoros csávó.