Filmnézés közben sem szabad megfeledkezni a környezetvédelemről

Olyan szép filmek vannak, amikkel kapcsolatban csodálatos emlékeim vannak. Kicsit filmmániásnak lehet hívni engem, a szó legszorosabb értelmében. Gyerekkoromban apukám vezetett be a művészfilmek világába. Előtte maximum csak a korabeli sci-fiket meg fantasyket néztem. Ezután azonban elindultam egy lejtőn, amiről nem volt már visszaút. Őszintén, nem is akartam visszatérni már.

Ahogy nőttem, a filmek iránti szenvedélyem nem csillapodott. Többször jártam filmfesztiválokra, mindig első voltam a mozikban. Aztán egyik nap jött a gondolat, hogy elmegyek filmkritikusnak. Amint kimondtam magamban, szinte meglepődtem, hogy idáig hogy nem gondoltam erre. Rengeteg filmet láttam rám, ismerem a színeszeket is, illetve naprakész vagyok a filmvilág híreivel.

Elkezdtem a saját oldalamat és úgy tűnt, egyre többen gyűlnek az olvasók. Nem hittem volna, hogy ennyi embert érdekli a véleményem, de úgy látszik, hogy tényleg valamennyire értek a filmekhez. A jelenlegi célom az, hogy felfedezzen egy online magazin és az ő lapjaikon publikálhassak. Ez természetesen nem most lesz még, de reménykedek benne, hogy el fog jönni majd az az idő is.

A legnehezebb dolog először a kommentek olvasása volt. Voltak olyanok, akik nem értettek egyet velem és ezt nem szépen adták a tudtomra. Szép lassan ehhez azonban hozzászoktam és most már tudom, hogy nem szabad a negativitásra fókuszálnom, mert csak elrontja a kedvemet.

Egyébként a kedvenc műfajom a katasztrófafilm. Nem azért, mert olyan hihetetlenül látványos, hanem mert általában van valami komoly üzenete. Ilyen például a környezetvédelem. A legutóbbi film amit láttam ebben a témában, arról szólt, hogy az emberek úgy gondolták, bármeddig használhatják az energiaforrásaikat. Ezek azonban egy idő után kifogytak és mellé még tönkre is tették a földet.

Ezután egy nagyon hosszú cikket írtam arról, hogy mennyire felelőtlen az emberiség viselkedése az erőforrásaikkal kapcsolatban. Pedig léteznek már alternatívák, de ők mégis a filmben látott borzasztó jövőképet várják, anélkül, hogy tennének bármit. Én nem akartam közéjük tartozni, úgyhogy felmentem a Spóroljnapelemmel oldalára és megnéztem, hogy elérhető-e már napkollektor pályázat 2021 évére.

Mielőtt mélyebben belemennék a témába, szeretnék egy kicsit magáról az oldalról beszélni. Emellett még arról is, hogy miért az volt az első gondolatom, hogy egy ilyen kérdés kapcsán, pont a Spóroljnapelemmelre menjek fel. Többször segített már ez az oldal, ha tájékoztatni akartam az ismerőseimet napelemek kapcsán. A kérdés lehetett azzal kapcsolatos, hogy miként működnek ezek a szerkezetek, vagy, hogy milyen napkollektor pályázatok vannak éppen. Mindig ezt az oldalt használtam referenciának, mert a rajta található információk részletesek és megbízhatóak.

A magyarázataik pedig mindig nagyon emberközeliek. Most is, mikor megnéztem, hogy napkollektor pályázat 2021 évében milyen formákban érhető el, mindig fűztek hozzá egy szép leírást. Ez segített megérteni azt, hogy a napkollektorok jelenlegi piaca hogyan működik és milyen támogatások voltak elérhetők a múltban. Sajnos jelenleg ezek szünetelnek, de spekulálhatunk a korábbiak alapján, hogy milyen lesz egy napkollektor pályázat 2021 évében.

Első kérdésként beszéljük azt meg, hogy mire valók egyáltalán ezek a pályázatok és kiknek tudnak ezek segíteni. Általában egy ilyen kiírás nem azt jelenti, hogy ingyen kapunk napelemet, vagy kifizetik valamennyi részét a befektetésünknek. Nem, 2020-ban magánszemélyek igényelhettek egy olyan hitelt, amelynek kvázi nulla százalékos kamatja volt. Elsőre ez nem hangozhat túl soknak, mert így is ki kell fizetnünk a napelemek teljes árát, csak hosszabb idő alatt. Nekem azonban az a tapasztalatom, hogy sok ember csak azért áll el egy napkollektor vásárlásától, mert nincs egyszerre annyi pénze, amit erre költhetne.

A nulla százalékos hitelen keresztül azonban lehetőségünk nyílik úgy beruházni egy napelemre, hogy alig vesszük észre a hónap végén. A fizetésünkből lejön valamennyi, de mivel nincsen kamat rá, ezért nem fogjuk azt érezni, hogy kidobott pénz. Nem kell többet fizetnünk a végén, mint ahogy az szokott lenni más hiteleknél. Én mindig azonnal akartam megvenni a dolgokat, mert féltem a kamatoktól, ezen viszont még én is elgondolkoztam, mivel annyira érződik rajta, hogy nem átverés.

Az államnak és főleg az Európai Uniónak érdeke, hogy egyre inkább lecseréljük a kimeríthető energiaforrásainkat. A keret ezekre a pályázatokra főleg uniós pénzből van. Nem akarok politikát belevinni a cikkembe, de nagy szerencse, hogy részei vagyunk az EU-nak és ilyenekre van lehetőségünk. Elvégre, ha nincsen egy felsőbb kezdeményezés, ami támogatja a megújuló energiaforrásokat, akkor a magánembernek kell végiggondolnia ezeket a kérdéseket. Sajnos ez nagyrészt nem megy az embereknek, úgyhogy jó ez a kis motivációs erő. Én magamtól is vásároltam volna egy napelemet, de így azt érzem, hogy rengetegen állnak a döntésem mellett.

napkollektor pályázat 2021

A Spóroljnapelemmel oldal pedig a jövőre is adott pár figyelmeztetést. Például, hogy a napkollektor pályázat 2021-ben meg fog valamennyire változni. Mégpedig a fizetés módjában. Ezt 2021 nyarának környékén fogják átalakítani, úgyhogy azt ajánlotta mindenkinek, aki napelemen gondolkozik, hogy próbálják meg addig önerőből megvenni. Én ezekhez a fizetési módokhoz nem igazán értek, de engem is feltüzelt azzal kapcsolatban, hogy nem szabad túl sokat várnom már.

Évek óta nézem már ezeket a katasztrófafilmeket, írom a környezetvédelmi cikkeket, de semmi nagy dolgot nem tettem még azzal kapcsolatban, hogy csökkentsem a saját ökológiai lábnyomomat. Egy ilyen napkollektor vásárlása hatalmas lépés lenne számomra. Azt bizonyítaná, hogy pályázat nélkül is ugyanúgy lehet tenni a környezetünkért. A Spóroljnapelemmel oldal is több érvet hozott fel azzal kapcsolatban, hogy miért érdemes akár csak saját pénzből megvásárolni egy ilyen szerkezetet.

A legfontosabb érv, hogy ez egy nagyon másfajta befektetés, mint az átlagos használati tárgyaink. Általában egy telefon, vagy egy autó, a megvásárlás után nem hogy visszahozza a befektetett pénzt, hanem még utána is kell költeni rájuk. Fizetni kell a mobilszámlákat, tölteni kell a benzint. Egy napelem ennek szöges ellentéte. Attól a pillanattól kezdve, hogy rászerelik a házunkra, rögtön elkezdi visszatermelni a pénzt.

Rengeteg ember van, aki nem vár pályázatokra, mikor autót vesz. Azért, mert úgy gondolja, hogy ez egy feltétlenül szükséges dolog. Én azonban felteszem a kérdést: Mi a fontosabb, hogy egyik helyről a másikra gyorsan eljussunk, vagy, hogy a gyermekeink egy élhető világba szülessenek? Szerintem nem kell sokat gondolkozni ezen, sokaknak viszont eszükbe sem jut, hogy mikor begyújtanak otthon gázzal, azzal mennyi kárt tesznek szépen lassan a környezetben.

Felelősséget kell vállalnunk és nem szabad mindig a kifogásokat keresnünk. Van egy csomó ismerősöm, akik pályázat nélkül is vásároltak már napelemet és nem csalódtak benne. Azt mondták, hogy nem is az eltünedező áramszámlák után maradt megkönnyebbülés érzése volt a legjobb, hanem hogy tudták, hogy ezt nem csak magukért tették. Ezért biztatlak téged is arra, hogy a félretett pénzedet fektesd bele egy új napkollektorba.